1. fejezet - A tükör titka

Sziasztok! Végre sikerült meghoznom az első fejezetet a második könyvbe is! Jó olvasást kívánok és ha tetszett, akkor nyugodtan osszátok meg élményeiteket velem! Sok-sok puszi, Katherine. 

Olivia Shelley

2011. július 30/31. - Szombat/vasárnap
New York

 Egy hosszú nap után végre sikerült elaludnom - újra. Samuel vállát már telesírtam és nyugtalanított a családommal történt incidens. Nyugtalanított az is, amit éreztem iránta. Nem tudtam volna megmondani, pontosan mi is ez az érzés, hiszen még ezelőtt nem éreztem ilyen - soha. Mindamellett, hogy egy szörnyetegnek tartottam, aki elvette a családomat tőlem tudtam, hogy mindent értem tett. Tudtam, hogy minden azért történt, mert meg akart védeni. De vajon mitől? 

 Kifésültem a hajamat és magamat bámultam a fürdőszobai tükör előtt. Mintha teljesen más személy lennék ugyanabban a testben, mint voltam. Mintha az évek folytán egy más ember lennék. Lehet a hosszú álom miatt van? Nem tudom, de azt viszont igen, hogy már megint elálmosodtam. Kimerült vagyok, a szemem ég a könnyektől és a mellkasom is fáj. Az ágyhoz ballagtam és lehunytam a szemem, de csak órákkal később bírtam elaludni. 

 Egy folyosón találtam magam valamiféle kőépületben. A mennyezetről hosszú, fehér vásznak lógtak, amik az idők múlásával megsárgultak és piszkosak lettek. A szél, ami meglebegtette őket felülről jött, de nem éreztem, hogy túlságosan is hideg lenne. Egy hang szólítgatott, hívott és bátorított egy hatalmas tükörszerű képződmény elé. Olyan volt, mint a tükör csak éppen víz csordogált le a sziklaperemről. 

 Megérintettem az üveget és egy másik helyen találtam magamat. Megint olyan voltam, mint egy szellem, de most nem is bántam meg. 

 Egy bordó ruhás nő nézegette magát az egész alakos tükre előtt különböző szögekből. A haja feketén csillant meg a gyertyafényben. Egy férfi leste minden mozdulatát a tükörből és a nő minden kérdésére válaszolt. 

  –  Na és mi legyen azzal a kis féreggel? Mit javasolsz, Lucien? – kérdezte a tükörben lebegő emberi alaktól. 

  –  Minél előbb szabadulj meg tőle, még bajt hoz rád – mondta. 

  –  És mégis hogyan? 

  –  Egyszerű a módja királynő... – egy kis szünet után folytatta s közben a fekete hajú királynő egy almával szemezgetett, amit szem magasságban tartott maga előtt. – Béreld fel a vadászt és parancsold meg neki, hogy vágja ki a lány szívét! 

 Hátrálni akartam. Olyannyira megrémisztett az, aminek az előbb a tanúja voltam, hogy már mást sem akartam, mint hogy felébredni ebből a szörnyű álomból. A fejem lüktetett és éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabb ütemben dobog. Sosem történt ezelőtt ilyen velem. 

 Éreztem, hogy valami nem enged. A nyakamnál fojtogatott, éreztem a dühét, éreztem mindent, amit ő. Tudtam, hogy haragszik rám s bosszút akar állni valami miatt. A látásom elhomályosult és csak később vettem észre, hogy már egy másik helyszínen vagyok. 

  –  Te! Te vagy az oka! Te kis szörnyeteg! 

 A fejem kóválygott. Akkora félelem tört rám, hogy már a mellkasomat szorította az érzés, hogy hamarosan már nem leszek az élők között. Sikítani akartam. Meg akartam szabadulni a fojtogatómtól, de ő nem engedett és tovább szorongatta a nyakam. A torkomon csak egy torz hang jött ki...

 Reszketve ültem fel az ágyon. Folyt rólam a víz és nem tudtam mit kezdeni ezzel az egész helyzettel. Még mélyen élt bennem az álom és szinte újra átéltem minden egyes pillanatát. Pánik tört rám és nem engedett szabadulni. Amikor megéreztem, hogy valaki kisimít egy tincset az arcomból és a két keze közé fogja azt, sikítottam és hadonásztam, hátha elenged. Így is lett. 

  –  Olivia, minden... rendben? - Samuel hangja térített észhez. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez csak egy rossz álom volt, amit szeretnék minél előbb elfelejteni. 

  –  Már... igen. – mondtam és próbáltam mély levegőt venni. Annyira vert a szívem, hogy az már nem volt mindennapi. – Csak volt egy rémálmom. 

  –  Miféle rémálom? – Sam mindent megtett, hogy megnyugtasson. Mindent megpróbált, de nem tudta még kiszedni belőlem a részleteket és ha rajtam múlik, akkor nem is fogja megtudni. 

 Ellöktem magamtól és a fürdőbe mentem. Bezártam magam mögött az ajtót, hogy ne tudjon bejönni. Ő persze próbálkozott a közelembe férkőzni, de nem akartam, hogy ilyen állapotban meglásson azt pedig végképp nem, hogy pont ő vigasztaljon meg. 

 A tükörképemre bámultam. A szememet vörös erek hálózták be és úgy néztem ki, mint aki nem aludt két napon keresztül. A testem izzadt volt és a ruhám is már rám tapadt. Lesimítottam a hajamat és levetkőztem. Beléptem a zuhany alá és engedtem, hogy a vízcseppek megtisztítsanak, lemossák rólam a sok izzadságcseppet. 

William Johnson 

2011. július 31. - Vasárnap

Macedo-kastély

 Vártam. Hosszú ideje már, hogy nem jártam itt és azóta változott egy-két dolog. Felújították az épületeket és új szárnyat is építettek amolyan galéria számára ahol az ifjú festőművészek bemutatkozhatnak. Ez látszólag jó hírnevet kölcsönzött a Macedo családnak, de ezzel próbálták elkendőzni, mik is ők valójában. 

 Az egyik hosszabb folyosó végén található egy dolgozószoba ahol minden a házigazda tetszése szerint van berendezve. Régi bútorok, bőrszékek s egy hatalmas fal, ahol a könyvek sorakoznak rendezett sorrendben. Takaros kis hely és igencsak lenyűgöző. Ha nem tudnám, hogy kié ez a kastély, biztosan meg lennék rettenve mivel ez a hely tekintélyt parancsoló és úgy érzi benne az ember magát, mintha bármelyik pillanatban elvihetnék őt az egyik kínzó cellába ahol mindenféle szörnyűséget művelnének vele. 

 Anthony Macedo egy félelmet keltő egyéniség volt nagy befolyással és hatalommal. Senki sem akart vele szembeszállni. Ha valaki mégis megtette, az magasan megfizette az árát. 

 Várakozás közben végigfuttattam a tekintetem a könyvek borítóján. A könyvcímeket kutattam néha sikertelenül. Már fel-alá járkáltam mikor kivágódott a hatalmas kétszárnyú ajtó és Tony sétált be rajta. Egyenesen az ablak felőli fotelhez ment és kérte, hogy foglaljak helyet. Úgy tettem. 

  –  Miben segíthetek barátom? – Macedo kíváncsian fürkészett. 

  –  Akadt egy kis problémám a visszafizetéssel – nagy levegőt vettem, mert a legrosszabbtól tartottam. 

  –  Miféle probléma?

  –  Nem sikerült összeszednem a szükséges pénzt... – tudtam, hogy most nagy bajban vagyok. Tony a nyugodtságával a halálba kergetett. – Viszont Sejtem, hol lehet a mi kis madarunk – erre már felkapta a figyelmét. 

  –  Hallgatlak! 

 Én az egész történetet elmeséltem neki. Azt, hogy hol látták utoljára Samuel Perry-t, hogy egy varázslat védi, amit szinte senki nem tud megtörni és hogy talán el tudná hozni neki a lányt, Oliviát. 

  –  Ez egy jó hír barátom, de mi lenne a biztosíték? Mi lesz ha nem sikerül? 

  –  Sikerülni fog! – Erősködtem és vártam a válaszát. 

  –  Rendben. Tegyük fel, hogy hiszek neked, de ha elszalasztod, ha bármi történik, ami engem és a családomat rossz színben tüntetne fel vagy ha a lány nem kapja be a horgot, akkor a fejeddel felelsz! 

 Minden egyes szavát komolyan vettem és elhittem, hogy képes bármire csak hogy megfélemlítse az embereket. Szerencsére volt egy tervem, amivel előcsalogathatom őket és el is kaphatom, ha minden a legnagyobb rendben megy csak vigyáznom kell. Oda kell figyelnem az apró részletekre is s mindent rendben kell tartanom. Úgy talán sikerülhet a terv. 

 Megkönnyebbültem amikor élve kisétálhattam ebből az épületből. Lehet, hogy lenyűgöző a berendezés és az egész kastély, de bennem félelmet tudott kelteni a gondolat, hogy aki benne él és aki a tulajdonosa is egyben, milyen nagy befolyással rendelkezik. Gyorsan szedtem a lábam és beültem a Jaguáromba. Meg sem álltam hazáig.